0. Prologue

Sziasztok!

Meghoztam a prológust, remélem elnyeri a tetszéseteket. 

Úgy gondoltam, hogy hétfőnként lennének új részek (persze a csú-

szások sem maradhatnak ki, amiket előre is sajnálok.)

Nyugodtan hagyjatok nyomot magatok után, ugyanis szeretném 

tudni, hogy lesz-e értelme folytatnom. 

Jó olvasást kívánok. :)

- Amanda W.

1994.
Magabiztosan sétálok a Westfield Gimnázium folyosóján. A feszültség szinte kézzel tapintható, én viszont végig rezzenéstelen arccal baktatok, a diákokra ügyet sem vetve. Lassan és egyenletesen veszem a levegőt, nyugtatom magam, de mit sem ér. Teljesen elfog a düh. Utálom ezt az iskolát. Tudom mit akarok, tudom miért jöttem ide. Gyilkolni. Úgy érzem készen állok. Kezdődhet a játék. Először Abbey-re célzok, észre veszi, hogy célba vettem. Rémülten felsikolt, majd egy biztos mozdulattal fejbe lövöm. Mindig is gyűlöltem őt, megalázott az egész iskola előtt. Na, ki nevet a végén? Elérkezem Adam-hez. A nagymenő focista. Mindig is átnéztek rajtam. Hirtelen minden felgyorsul. Tovább lövöldözöm utálatom tárgyaira. Rengeteg holttest hever a földön, a szerencsésebb diákok viszont hangyák módjára rohannak ki a gimnáziumból. Bevallom, élvezem a káoszt amit teremtettem. Mire végzek már csak a bakancsom elszánt kopogását hallhatni az épületben. Az egész iskola kiürült, én pedig egyre közelebb vagyok a könyvtárhoz, a végleges célpontokhoz. Csak lépkedek és lépkedek, már nem állíthat meg semmi. Megérkezem, a kilincsre helyezem a kezem, lenyomom, de nem nyílik. Eltorlaszolták az ajtót. Próbálkozom még egy ideig, majd megunom és eszembe jut, hogy van egy másik ajtó a túloldalon. Hallom a heves zihálásokat bentről, ahogy mindenki búvóhelyet keres magának. Én csak önelégülten elmosolyodom, majd az ajtóhoz érek, lassan lenyomom újra a kilincset, de valaki bentről igyekszik tartani azt, hogy még véletlenül se sikerüljön bejutnom. Gondolkodás nélkül hármat lövök az ajtóra, így a benti férfi a földre terül. Bent vagyok. Látszólag mind jól elbújtak, de még csak most jön a móka. Fegyverrel a kezemben indulok neki, közben a Twisted Nerve-t kezdem fütyülni, hogy kicsit borzoljam a kedélyeket. A gót stílusú lány a könyvespolcok mögött talál menedéket. Nem túl szerencsésen, ugyanis könnyen rátalálok, majd hidegvérrel fejbe lövöm, végül haladok tovább. A levegő tele van félelemmel, már tudják mi vár rájuk. A fiú könyörög, de figyelmen kívül hagyom és lövök. Elérkeztem a következő áldozatomhoz. Épp a telefonért nyúl, mikor ő is lövést kap.

Egy fiú és egy lány maradt az asztal alatt. Gyenge rejtekhelyek. - gondolom magamban.
Betöltöm a légpuskámat, mire a fiú kijön az asztal alól, próbál megállítani, de sajnos úgy végzi mint a többiek.
A lány marad utoljára. Felborítom az asztalt. Célzok és lövök

Az ágyamon ülök, a lábam remeg az idegességtől. Mit tettem? Ez nem helyes. - fut át a gondolat az agyamon. A kommandósok betörnek a szobámba, hallom anya kétségbeesett kiáltozását.
Felállok, kezem felemelem, jelezve, hogy megadom magam. Ők mégis lőnek. Rengeteg lövést kapok egyszerre. A fájdalom átjárja a testem. Lassan minden elsötétül. Itt a vég. 
Vagy csak most kezdődik minden?